Üzemanyagot akartak lopni

2014. 05. 26., h - 15:22
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A két szlovák férfi Rajkán a vasúti tartálykocsit akarta megcsapolni.

A rendőrség ügyeletére 2014. május 24-én 18 óra 6 perckor érkezett bejelentés, hogy a rajkai vasútállomáson a tartályvagonokból üzemanyagot akarnak eltulajdonítani.  A helyszínre érkező járőrök megállapították, hogy a rendező szakaszon várakozó szerelvény tartálykocsijának plombáját ismeretlenek megrongálták. A tolvajokat a biztonsági őr megzavarta, ezért a helyszínről elmenekültek. A rendőrök a környéket átvizsgálták és a közelben  parkoló szlovák rendszámú gépkocsi utasait ellenőrizték. A jármű csomagterében és a bokorban elrejtve 25 literes olajoskannákat, üzemanyaggal szennyezett ruhákat és kesztyűt találtak. A két szlovák férfi tettét beismerte, azért utaztak Pozsonyból Rajkára, hogy a tartálykocsikat megcsapolják. A lopott üzemanyagot értékesíteni akarták.

A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság a 38 és 43 éves pozsonyi lakos ellen lopás vétség kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytatja az eljárást.


Kapcsolódó oldalak