Üzletben garázdálkodott
A rendőrség vádemelést javasol egy balástyai férfival szemben, aki minden előzmény nélkül belekötött az egyik vevőbe egy kisteleki üzletben, 2015 novemberében.
J. Attila a boltban trágár kifejezésekkel illette a helybéli férfit 2015. november 13-án nem sokkal 20 óra után. A gyanúsított több alkalommal meglökte a vevőt, majd a hagoskodás az utcán is folytatódott, végül a férfit kabátjánál fogva rángatni kezdte.
A terhelt kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartása alkalmas volt arra, hogy az üzletben és az utcán tartózkodókban megbotránkozást, riadalmat keltsen, ezért a Kisteleki Rendőrkapitányság garázdaság vétségének megalapozott gyanúja miatt eljárást kezdeményezett vele szemben.
A 45 éves balástyai férfi gyanúsítotti kihallgatása során elismerte a terhére rótt bűncselekmény elkövetését. A rendőrség a nyomozás befejezését követően az illetékes ügyészségnek vádemelést javasol J. Attilával szemben.