Üzletekből lopott

2019. 05. 23., cs - 13:17
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hatvani rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

A Hatvani Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya több rendbeli lopás bűncselekmény gyanúja miatt indított eljárást egy 30 éves helyi férfi ellen, aki 2018. június 13. és 2018. december 3. között több alkalommal bement két hatvani, illetve egy lőrinci üzletbe és onnan sarokcsiszolót, különböző élelmiszereket, italokat, valamint mosószereket tulajdonított el. 

A rendőrök az eljárás során azonosították a bűncselekmény elkövetésével összefüggésbe hozható O. Róbertet, aki gyanúsítotti kihallgatásakor beismerő vallomást tett.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a hatvani rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratokat a napokban átadták az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Közel 90 milliós utalást kért egy álpartnercég

Egy lengyel vállalkozást próbált meg hamis számlával átverni és egy debreceni székhelyű magyar céget megkárosítani egy csaló. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Keressük Szabó Milánt

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 14 éves, hejőbábai fiú eltűnése ügyében.

 

Pénztárcát rabolt – elfogták

A kiskunmajsai rendőrök alig egy óra alatt megtalálták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható ukrán állampolgárt.

 

Őrizetben

Egy középkorú férfi lopásokkal keserítette meg a jászladányiak életét. A nyomozók elfogták a notórius tolvajt, kihallgatták és kezdeményezték letartóztatását.

 

Fokozott ellenőrzés

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére.