Üzletszerűen elkövetett orgazdaság
A budapesti nyomozók befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, amelyben három román és két magyar állampolgár külföldön elkövetett bűncselekményből származó autókat értékesített.

A rendőrök 2016 októberében Érden és Százhalombattán – a Készenléti Rendőrség Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztályának munkatársai jelzése alapján – lefoglaltak öt autót, amelyek külföldön elkövetett bűncselekményekből származtak. A szakértő a vizsgálat során megállapította, hogy – egy autó kivételével – a járművek alvázszámát meghamisították. A rendőrök a nyomozás során Budapesten és Érden lefoglaltak további két autót, amelyeknek az egyedi azonosítójelét szintén meghamisították.
A nyomozók az ügyben három román és két magyar férfit hallgattak ki gyanúsítottként üzletszerűen elkövetett orgazdaság bűntett miatt. A lefoglalt járművek eredeti tulajdonosai később visszakapták az autóikat.
A nyomozás vizsgálati szakaszában a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztálya a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratot a napokban átadta az illetékes ügyészségnek.