Vád: Életveszélyes szúrkálás

2014. 07. 13., v - 07:58
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanúsított győri otthonukban konyhakéssel támadt szüleire és megszúrkálta őket.

A 30 éves férfi 2014. január 28-án 16 óra 45 perckor értesítette a rendőrséget, hogy Győrben, belvárosi lakásukban szüleit konyhakéssel megszúrta. Nevelőapját életveszélyesen, édesanyját súlyosan megsebesítette. A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság G. Péter győri lakost emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette, a bíróság elrendelte a férfi előzetes letartóztatását.

A vizsgálat megállapította, hogy a férfi italozó életmódja miatt megromlott a kapcsolatuk, az utóbbi hónapokban rendszeressé váltak a tettlegességig fajuló családi veszekedések. Ha ivott, késsel fenyegette és bántalmazta a szülőket, ezért felszólították, hogy január végéig hagyja el közös otthonukat. Délután édesanyja felhívta fia figyelmét, letelt a határidő, el kell költöznie. A gyanúsított egy 20 cm pengehosszúságú konyhakéssel a szülők szobájába nyitott és először nevelőapját, majd anyját többször megszúrta. Nevelőapja életét a gyors műtéti  beavatkozás mentette meg.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt G. Péter 30 éves győri lakos ellen a nyomozást lezárta, az ügy iratait vádemelési javaslattal küldte meg a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak