Vád: Életveszélyt okozott a verekedő

2014. 01. 07., k - 09:04
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Győrben az egyik helyi vendéglő előtt úgy bántalmaztak egy fiatalembert, hogy az ütésektől a fiú eszméletét vesztette. A rendőrség vádemelési javaslattal zárta a nyomozást.

A rendőrség ügyeletére 2013. június 22-én 2 órakor érkezett a bejelentés, hogy az egyik helyi vendéglő előtt két fiatal összeverekedett. Az összetűzés során egyikük az ütésektől az eszméletét vesztve a földre esett.

A rendőri vizsgálat megállapította, hogy aznap éjszaka két fiatalokból álló társaság beszélgetett egy győri italozó előtt, amikor az egyikük provokálni kezdte a másik társaság egyik tagját. A szóváltás verekedéssé fajult. A provokáló 19 éves férfi többször úgy fejen, illetve arcul ütötte a sértett ököllel, hogy a fiú elvesztette az eszméletét és a földre zuhant. A magatehetetlen fiatalt a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték.

A verekedő fiatalember a helyszínről elmenekült, azonban a rendőrök beazonosították és rövid időn belül elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható Sz. István győri lakost. A rendőrség a férfit bűnügyi őrizetbe vette, előzetes letartóztatását a Győri Járásbíróság elrendelte.

A verekedő fiatal kihallgatása során részletes beismerő vallomást tett.

A Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya az Sz. István ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást lezárta. Az ügy iratait vádemelési javaslattal küldte meg a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészségnek.

 

 


Kapcsolódó oldalak