Vádat emelhetnek az idős embereket kifosztó társaság ellen

2023. 01. 13., p - 11:30
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Emberölés bűntett kísérlete és más bűncselekmények miatt folytattak eljárást a Fejér vármegyei rendőrök négy gyanúsítottal szemben.

Amint arról korábban beszámoltunk, a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya emberölés bűntett kísérletének és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást még 2020 júliusában egy 26 éves nő és társa, az akkor szökésben lévő 58 éves M. László ellen. A dunaújvárosi férfit – aki ellen elfogatóparancsot bocsátottak ki – két nappal később, Debrecenben fogták el a rendőrök.

A megalapozott gyanú szerint a páros 2020 februárjában egy dunaújvárosi idős házaspár bizalmába férkőzve, azok lakásában, alkoholba kevert ismeretlen mennyiségű nyugtatószert adtak a sértetteknek, akik ezt követően magatehetetlen állapotba kerültek, majd az idős férfi 2020 márciusában a kórházban elhalálozott.

A nyomozás során a Fejér vármegyei rendőrök birtokába jutott információk szerint a tettesek ugyanezen idős házaspár otthonából még 2019 októberében – a sértettek figyelmét elterelve és koruknál, valamint egyéb egészségügyi állapotuknál fogva védekezésre korlátozottságukat kihasználva – összesen négymillió forint készpénzt loptak el. A tettesek ezen túlmenően 2020 januárjában és februárjában az idős asszony bankszámlájáról bankkártyás vásárlásokkal és készpénzfelvételekkel több mint nyolcmillió forintot költöttek el a tulajdonos tudomása és beleegyezése nélkül.

Időközben a nyomozók látókörébe került további két személy is, akik a sértett bankszámláját tovább csapolták. M. László fia, a 22 éves M. Krisztofer és annak barátnője, az akkor 20 éves Cs. Vivien összesen közel félmillió forintért vásároltak különféle weboldalakon keresztül saját részükre elektronikai termékeket és ruhaneműt. A jól szervezett csapatmunka eredményeként a bűnszövetség tagjai jelentős mennyiségű készpénzre és vagyontárgyakra tettek szert.

A nyomozók vagyonvisszaszerzés érdekében a bűncselekményekből szerzett és felhalmozott vagyonelemeket - háztartási berendezéseket, szórakoztató elektronikai termékeket – foglaltak le a gyanúsítottaktól.

M. Lászlót és K. Andreát előre kitervelten, aljas célból, több, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntett kísérlete,  bűnszövetségben elkövetett kifosztás bűntett, valamint üzletszerűen és bűnszövetségben elkövetett csalás bűntett elkövetésével míg M. Krisztofert és Cs. Vivient csalás bűntett elkövetésével gyanúsítja a rendőrség.

A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói az eljárás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és a keletkezett iratokat a napokban a Fejér Vármegyei Főügyészségre továbbították.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.