Vádemelés a sopronkövesdi gyújtogató ellen

2016. 09. 10., szo - 06:37
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök befejezték a nyomozást annak a 24 éves férfinak az ügyében, aki felgyújtotta nagyanyja házát.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntett kísérlete, valamint rongálás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást folytatott T. Ferenc 24 éves sopronkövesdi lakos ellen.

A büntetőeljárás adatai szerint 2015. augusztus 27-én 23 óra 45 perckor ismeretlen személy gyúlékony anyaggal lelocsolta egy sopronkövesdi családi ház bejárati ajtaját, majd meggyújtotta, melynek következtében az ingatlan tetőszerkezete, valamint az épület nagy része leégett. A lakásban tartózkodott a ház tulajdonosa és annak lánya, akik - miután a tüzet eloltani nem tudták – kimenekültek az épületből és segítséget kértek.

A nyomozás során a hatóság látókörébe került a sértett unokája T. Ferenc, akit a rendőrök kihallgattak az ügyben. Kihallgatását követően a férfi ismeretlen helyre távozott, ezért vele szemben a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság elfogatóparancsot bocsátott ki.

A nyomozók 2016. január 25-én, Tatán elfogták és előállították a megyei rendőr-főkapitányságra, ahol - őrizetbe vétele mellett - folytatólagosan gyanúsítottként kihallgatták, majd előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására. A tettes elismerte a bűncselekmény elkövetését.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen folytatott nyomozást befejezte, és az iratokat vádemelési javaslattal a Megyei Főügyészségnek megküldte.


Kapcsolódó oldalak