Vádemelés kábítószer kereskedelem miatt
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság kábítószer kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy 52 éves angol állampolgár ellen.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói 2015. szeptember 2-án - lakossági bejelentés alapján - egy győrszemerei házban tartottak házkutatást. A rendőrök az épület átvizsgálásakor a padlástérben jelentős mennyiségű kábítószergyanús növényt találtak. A ház tulajdonosa W. S. A. 52 éves angol állampolgár a nyomozóknak elmondta, hogy a 641 tő cannabis a saját tulajdona. A rendőrök az ültetvényt és az annak gondozásához szükséges automatizált rendszert lefoglalták. A növényeket az igazságügyi szakértő megvizsgálta és az elsődleges szakvéleménye szerint azok kábítószernek minősültek. A helyszíni szemle során a nyomozók további nagy mennyiségű leszedett növényi levélzetet, valamint levél nélküli növényi szárakat, levágott tápkockás és cserepes növényi töveket foglaltak le. A házkutatás során a rendőrök szárított és adagolásra előkészített növényi anyagmaradványokat, nagy mennyiségű simító záras nylon tasakot, digitális mérleget, valamint nagyobb mennyiségű készpénzt is találtak. A járőrök a férfit elfogták és előállították a megyei rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályára. A büntetőeljárás során a nyomozók további három olyan személyt hallgattak ki gyanúsítottként - kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt - akik elmondták, hogy az 52 éves tettestől vásárolták a kábítószert.
A megyei rendőr-főkapitányság a W. S. A. angol állampolgárral szemben kábítószer kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást befejezte és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészségnek megküldte.