Vádemelési javaslat

2016. 01. 20., sze - 11:41
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Befejezték a nyomozást a pécsi szórakozóhely előtt történt késelés ügyében.

Mint arról korábban beszámoltunk, 2015. június 27-én 2 óra 45 perc körüli időben, Pécsett a Rákóczi úton egy szórakozóhely előtt egy hatfős társaság előzetes szóváltást követően összeverekedett két férfival, majd a dulakodás közben a társaságból egy fiú késsel támadt a két férfira, akik az elsődleges adatok szerint súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedtek. A segítségükre siető harmadik férfi könnyű sérülést szenvedett, őt fejsérüléssel vitték kórházba.

A nyomozó hatóság a késsel támadó 17 éves pécsi lakost, valamint társait beazonosította, majd a bevezetett intézkedések eredményeképpen az összes elkövetőt elfogta, és gyanúsítottként kihallgatta.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság az előzetes letartóztatásban lévő 17 éves fiúval szemben emberölés bűntett kísérletének, míg öt társával szemben garázdaság bűntett, illetve könnyű testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatta a nyomozást. A büntetőeljárást a nyomozó hatóság a napokban befejezte, és a keletkezett iratokat az illetékes ügyészségnek megküldte.


Kapcsolódó oldalak