Vádemelési javaslat

2016. 02. 10., sze - 09:51
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hatvani fiút emberölés bűntett elkövetésével gyanúsítják a Heves megyei nyomozók.

Mint ahogy arról már korábban beszámoltunk, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást egy 17 éves hatvani fiú ellen.

A gyanú szerint a fiatal 2015. június 4-én 9 óra és 10 óra közötti időben előzetes szóváltást követően egy késsel, több alkalommal megszúrta és egy baltával is bántalmazta édesanyját közösen lakott hatvani házukban, melynek következtében a sértett életét vesztette.

A bejelentést követően a rendőrök a helyszín közelében elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható fiatalkorút és előállították a városi rendőrkapitányságra.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai a gyanúsított ellen folytatott nyomozást a napokban befejezték és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbították a Heves Megyei Főügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak