Vádemelési javaslat

2021. 11. 06., szo - 10:45
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök lezárták a tarnazsadányi férfival szemben folytatott nyomozást.

A Hevesi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya többrendbeli lopás bűncselekmény gyanúja miatt indított eljárást egy tarnazsadányi lakossal szemben.

A 40 éves férfi 2021. március 30. és augusztus 29. között betört több tarnazsadányi lakóházba, ahonnan ékszereket, szerszámgépeket, beltéri egységet és mobiltelefont vitt el. Továbbá a helyi italbolt tetőszerkezetét megbontva bejutott az épületbe, majd onnan mosogató tálcát és csaptelepeket lopott el.

Az egyik esetnél a szomszéd tetten érte a besurranót, akit bejelentést követően a körzeti megbízott elfogott. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a férfit, akinél megtalálták az ékszereket is, melyet visszaadtak a tulajdonosának.

A nyomozó hatóság a gyanúsítottal szemben folytatott eljárásban a szükséges nyomozati cselekményeket elvégezte, és a keletkezett iratokat a napokban továbbította az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ha piros, akkor tilos!

Az egyenruhások folyamatosan ellenőrzéseket tartanak Veszprém vármegye útjain.

 

Körözött pótkocsi Nagylakon

Francia hatóságok által körözött vontatmányt foglaltak le Nagylak közúti határátkelőhelyen a magyar rendőrök.

 

Rablás Tiszaburán

Nem érdemes értékeket követelve mást veréssel fenyegetni. A törvény szigorúan bünteti a rablás elkövetőit.