Vádemelési javaslat a bankrablás gyanúsítottjai ellen

2014. 08. 08., p - 09:23
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Befejezte a nyomozást a rendőrség annak a három férfinek az ügyében akik, egy X. kerületi bankot akartak kirabolni.

Mint ismeretes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Rablási Osztályának munkatársai 2014. február 13-án Budapesten elfogtak és előállítottak három férfit, akik megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy 2013. október 21-én a Budapest X., Kőbányai úton lévő bankot próbálták meg kirabolni.

A gyanúsítottak 2013. október 21-én a délutáni órákban bementek a budapesti bankfiókba és fegyverrel megfenyegették az őket feltartóztatni próbáló biztonsági őrt. A biztonsági őr ellenállását látva a három személy felhagyott eredeti szándékával és elmenekült a helyszínről.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Rablási Osztályának nyomozói őrizetbe vették, majd gyanúsítottként hallgatták ki A. Dávid 31 éves, T. András 32 éves és P. Dániel 33 éves budapesti lakosokat. A nyomozás során a rendőrök azt is megállapították, hogy a három gyanúsított egy pénzszállító autó elleni támadásra készültek.

Az ügyben a BRFK Rablási Osztálya rablás bűntett kísérlet és rablás előkészület vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást. Miután a nyomozók kezdeményezték a három gyanúsított előzetes letartóztatását, a bíróság 2014. február 15-én előzetes letartóztatásba helyezte a három férfit.

A nyomozást a BRFK Rablási Osztálya befejezte és a keletkezett ügyiratot vádemelési javaslattal megküldte az illetékes ügyészségnek.

 

 


Kapcsolódó oldalak