Vádemelési javaslat a „becsületes megtaláló” ellen

2014. 07. 21., h - 11:25
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Mezőhegyesen egy üzletből ellopták egy nő őrizetlenül hagyott pénztárcáját. A gyanúsított a pénzt kivette belőle, majd visszavitte a tulajdonosnak azzal, hogy egy pad alatt megtalálta és ezért jutalmat is szeretne kapni.

A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság Mezőhegyesi Rendőrőrse lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy 66 éves mezőhegyesi férfi ellen. A nyomozás azt követően indult, hogy 2014. május 12-én 14 óra 50 perc körül ellopták egy nő pénztárcáját az egyik mezőhegyesi üzletből. Az asszony, miközben a boltban megvásárolt termékeket a táskájába pakolta, a tárcát letette arra a pultra, ahol a kosarakat tárolják. Mikor végzett, a benne lévő pénzzel és iratokkal együtt ott felejtette. Három nappal később a lakásán felkereste egy férfi azzal, hogy a tárcát megtalálta egy pad alatt. Pénz nem volt benne, de az iratokat visszahozta és megkérdezte, hogy becsületes megtalálóként nem kaphatna-e némi pénzjutalmat. A nő nem adott neki, mivel minden pénze az ellopott tárcában volt. A 66 éves mezőhegyesi M. Mihály kihallgatásán először a rendőröknek is ugyanazt adta elő, amit a sértettnek. Miután az egyenruhások elé tárták a rá nézve terhelő bizonyítékaikat beismerte, hogy valójában az üzletből lopta el a tárcát. A benne lévő pénz nagy részét lefoglalták tőle és visszaadták a tulajdonosnak. A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság Mezőhegyesi Rendőrőrse az ügyben elrendelt nyomozást 2014. július 17-én lezárta. A büntetőeljárás iratait a rendőrkapitányság a gyanúsított ellen vádemelési javaslattal küldte el a Battonyai Járási Ügyészségre.


Kapcsolódó oldalak