Vádemelési javaslat a besurranó ellen
Egy 33 éves férfi ellen zárták le a nyomozást a salgótarjáni nyomozók.
A Salgótarjáni Rendőrkapitányság nyomozást folytatott 4 rendbeli üzletszerűen elkövetett lopás vétség és 1 rendbeli lopás vétség kísérlet megalapozott gyanúja miatt B. Géza 33 éves salgótarjáni lakos ellen.
A nyomozás adatai szerint B. Géza megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2016. november 9-én a reggeli órákban az egyik kereskedelmi egységbe a nyitott ajtón át - az alkalmazott tudta nélkül - bement és a pénztárgépből készpénzt tulajdonított el. A férfi megalapozottan gyanúsítható továbbá azzal is, hogy 2016. december 19-én 10 óra 45 perckor a salgótarjáni kórház egyik osztályára bement, ahol a női öltözőből három szakmai gyakorlaton lévő tanuló pénztárcáját és az abban lévő közokiratokat, készpénzt eltulajdonította, valamint egy másik lány pénztárcáját is megkísérelte eltulajdonítani.
A rendőrök a széles körű nyomozás adatai alapján a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfit beazonosították és 2017. január 10-én elfogták, gyanúsítottként kihallgatták, őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására, melyet az illetékes bíróság elrendelt.
A jelenleg előzetes letartóztatásban lévő 33 éves férfi ellen a hatóság a nyomozást a napokban befejezte és az ügy iratait vádemelési javaslattal továbbította a Salgótarjáni Járási és Nyomozó Ügyészségnek.