Vádemelési javaslat a dohánybolti rabló ellen
A vádlottak padjára ülhet a szegedi Kálvária sugárúti dohánybolti rabló.

A nyomozás adatai szerint 2014. augusztus 8-án 12 óra 38 perckor egy férfi ment be Szegeden, a Kálvária téren lévő egyik dohányboltba és az eladót késsel megfenyegetve a bevétel átadására szólította fel. A bolt alkalmazottja a kasszában lévő készpénzt átadta a férfinek, aki ezt követően kisétált az üzletből és egy kerékpárral a Huszár utca irányába menekült.
A Szegedi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói a beszerzett kamerafelvételek, valamint az adatgyűjtés és tanúkutatás eredményeként az elkövetéstől számított 24 órán belül Szeged belvárosában elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható B. Norbertet. A rendőrök a támadáshoz használt kést lefoglalták. A 19 éves gyanúsított ellen felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A nyomozás során a terhelt beismerő vallomást tett.
A Szegedi Rendőrkapitányság a nyomozást befejezte, az ügy iratait vádemelési javaslattal az ügyészségnek megküldte.