Vádemelési javaslat a késelő férfival szemben

2014. 03. 25., k - 11:44
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Megszúrta a húgának a volt élettársát, majd telefonált a rendőrségre.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást 2013. október 8-án egy 45 éves vésztői férfival szemben. P. Mihály a rendelkezésre álló adatok szerint 19 óra körüli időben Vésztőn egy ingatlanban előzetes szóváltást követően egy késsel megszúrta a húgának a volt élettársát, majd bejelentést tette a rendőrségre. A rendőrök néhány perc múlva az ingatlan udvarán elfogták és előállították a késelő férfit. A 39 éves sértett az igazságügyi orvos-szakértő véleménye szerint életveszélyes sérülést szenvedett.

 

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya az előzetes letartóztatásban lévő P. Mihállyal szemben emberölés bűntett kísérlet miatt szakértő bevonásával folytatott nyomozást befejezte. A keletkezett iratokat 2014. március 20-án vádemelési javaslattal a Békés Megyei Főügyészségnek küldte meg.


Kapcsolódó oldalak