Vádemelési javaslat a kórházi garázdával szemben
Vádemelést javasolt a Székesfehérvári Rendőrkapitányág az ittasan a biztonsági őrökre támadó 29 éves pátkai férfivel szemben.
2013. 10. 25-én a kórház biztonsági szolgálata kért segítséget a rendőrségtől az egyik osztályukon hangoskodó, szitkozódó, másokat megbotránkoztató pátkai férfi miatt.
A férfi viselkedése felháborodást keltett a betegekben és az ápolókban, ezért a nővérek kiküldték őt az osztályukról, azonban oda nem sokkal később visszatért és folytatta korábbi viselkedését.
A biztonsági szolgálat munkatársai ki akarták vezetni a férfit, ő azonban rájuk rátámadt és az egyik őrt egy, míg a másikat két alkalommal fejbe rúgta.
A helyszínre érkező járőrök a férfit elfogták és előállították a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra. A nyomozók L. Jánost gyanúsítottként hallgatták ki garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, majd bűnügyi őrizetbe vették. Kihallgatása során beismerő vallomást tett.
A Székesfehérvári Rendőrkapitányság a napokban befejezte a nyomozást és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek.