Vádemelési javaslat a szegedi rablókkal szemben

2016. 04. 29., p - 08:02
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség vádemelést javasol azzal a két szegedi férfival szemben, akik a gyanú szerint időskorú asszonyt raboltak ki 2016 januárjában.

A rendelkezésre álló adatok szerint a 20 és a 21 éves fiatal a bűncselekményt 2016. január 3-án 18 óra 30 perc körül követte el Szegeden. A két férfi azzal a szándékkal követte a 75 éves sértettet, hogy egy alkalmas helyen az értékeit elvegyék. A gyanúsítottak végül egy kapualjhoz érve támadták meg a nőt, aki a nála lévő táskát nem akarta elengedni. A feltételezett elkövetők az áldozatot a földre rántották, ahol dulakodni kezdtek vele, végül a sértett kézitáskájával, benne egyebek mellett készpénzzel és mobiltelefonnal elmenekültek a helyszínről. Az idős asszony a bántalmazás következtében nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett, őt a mentőszolgálat kórházba szállította.

A rendőrök az adatgyűjtést követően elfogták, majd őrizetbe vették a két férfit. A Szegedi Rendőrkapitányság a nyomozást a napokban befejezte és az ügy iratait rablás és súlyos testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt vádemelési javaslattal az illetékes ügyészségnek továbbította.


Kapcsolódó oldalak