Vádemelési javaslat a vajai emberölés ügyében

2014. 01. 29., sze - 08:28
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A most lezárt nyomozás adatai szerint az idős házaspárt fiuk bántalmazta tavaly nyáron olyan súlyosan, hogy édesapja a helyszínen életét vesztette.

A Szabolcs- Szatmár- Bereg Megyei Rendőr- főkapitányság több emberen elkövetett emberölés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen, aki 2013. június 6-án egy vajai idős házaspárt saját lakásában olyan súlyosan bántalmazott, hogy a férfi a helyszínen életét vesztette, a nő pedig életveszélyes sérüléseket szenvedett.

 

A rendőrség azonnal megkezdte az ismeretlen elkövető felkutatását, melynek eredményeképpen már másnap elfogták az áldozatok fiát, a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható K. Ferenc 39 éves helyi lakost.

 

A férfi a kezdeti tagadás után megtört és beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy az éjszaka folyamán ittas állapotban ért haza, összeveszett szüleivel, akik nem akarták beengedni a házba, ezért egy baltával és egy vasrúddal bántalmazta őket.

 

A rendőrség a férfit őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatását, amit az illetékes ügyészség indítványára a bíróság elrendelt és a nyomozás teljes időtartama alatt fenntartott.

 

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság a K. Ferenc ellen több emberen elkövetett emberölés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte, 2014. január 29-én vádemelési javaslattal megküldte az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak