Vádemelési javaslat egy kunhegyesi férfival szemben

2014. 02. 28., p - 12:29
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Üstöt, káhlyhatetőt, kályhacsövet és vályút lopott el.

A Karcagi Rendőrkapitányságon 2014. január 27-én 18 óra 30 perc körüli időben egy kunhegyesi férfi tett bejelentést arról, hogy használaton kívüli ingatlanából ismeretlen tettes 2014. január 24-én 17 óra és január 27-én 17 óra 30 perc közötti időben üstházat, kályhacsöveket, kályhatetőt valamint vályút tulajdonított el.

A bejelentést követően a rendőrök azonnal megkezdték az adatgyűjtést és tanúkutatást, melynek eredményeként még a bejelentés napján azonosították, és gyanúsítottként kihallgatták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható M. Zsigmond 24 éves kunhegyesi lakost.

Az eljárás során a terhelt által eltulajdonított tárgyakat a nyomozók megtalálták és lefoglalták.

A Karcagi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya M. Zsigmond ellen az eljárást befejezte, és az ügyben keletkezett iratokat 2014. február 20-án bíróság elé állítási javaslattal megküldte a Karcagi Járási Ügyészség részére.


Kapcsolódó oldalak