Vádemelési javaslat: eltérő vélemények

2024. 02. 01., cs - 10:49
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Pest vármegyei vizsgálók befejeztek egy 2022-es élet elleni ügyet. Vitából verekedés, majd életveszélyes sérülést okozó visszavágó lett. Négy férfi ellen javasolnak vádemelést.

A mogyoródi HÉV-állomás közelében, 2022. május 1-jén 10 óra körül került konfliktusba három férfi, a vita az egyikük által viselt, egy külföldi politikai vezetőt ábrázoló póló ellen emelt kifogással kezdődött. A szóváltás dulakodásba, bántalmazásba fordult, ketten voltak egy ellen, az 58 éves férfi komoly sérülések nélkül megúszta a támadást, ám néhány órával később már súlyos állapotban kellett kórházba vinni.

A helyszín ugyanaz volt, csak az időpont tért el a két ellenérdekű fél következő összecsapását illetően. Az 58 éves férfi fiaival érkezett az állomás közelébe, ahol korábbi támadóival találkoztak. A szócsata újból fizikai erőszakkal párosult, a résztvevők ütötték-verték, akit értek. Testszerte ökölcsapások, rúgások záporoztak, baseball ütő suhant, a 44 és a 38 éves külföldit az sem érdekelte, hogy ellenfeleik magzatpózban a földön kuporogva, vagy éppen feltartott karjukkal védekezve próbálták túlélni. Végül a riasztott rendőri egységek vetettek véget a verekedésnek.

Az 58 éves apának eltört a bordája, a szemüregcsontja, az orrcsontja és légmelle keletkezett, mindkét fia, valamint az egyik külföldi zúzódásokkal, 8 napon belüli sérülésekkel úszta meg a történteket, a másik külföldi résztvevőnek a karja tört.

A felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette – az időközben elkészült orvos szakértői vélemény alapján – életveszélyt okozó testi sértés bűntettével egészült ki. Előbbivel az 58 éves apát és egyik fiát, utóbbival a 44 és a 38 éves külföldi férfiakat gyanúsították meg. Kihallgatásukon tagadták a bűncselekmény elkövetését.

A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya az ügy iratait vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eredményes vadászat a vadászkürtért

A Győri Rendőrkapitányság a napokban zárta le egy 41 éves férfival szemben folytatott büntetőeljárását, aki Győrben egy vadászkürtöt talált és lopott el.

 

Nem várt belépő

Az üzlet megköttetett, de a dílert és több mint fél kiló drogot már az erzsébetvárosi rendőrök vitték el a kapualjból.

 

Akár balesetet okozhattak volna

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizenhárom ittas, illetve két bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év nyolcadik hetében.

 

Nem járt sikerrel

Nyomozás indult annak a 36 éves férfinak az ügyében, aki hamis okmánnyal próbálta elhagyni az országot.