Vádemelési javaslat három fiatal ellen

2014. 05. 31., szo - 09:18
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Békéscsabai zöldségesnél és két italozónál próbálkoztak sikertelenül, majd a piacról loptak értékeket.

A Békéscsabai Rendőrkapitányság az elmúlt hónapokban több bűncselekmény elkövetése miatt folytatott nyomozást három békéscsabai fiatal ellen. A nyomozás adatai szerint a 21 éves M. Péter és két fiatalkorú lány 2013. október 28-án hajnalban egy helyi zöldséges üzletből úgy akartak lopni, hogy egy járdalappal megpróbálták betörni az üzlet biztonsági üvegablakát. Mivel az csak megrepedt, így nem tudtak elvinni semmit, ezért a helyszínről elmenekültek. Még aznap hajnalban két presszónál is próbálkoztak, de ott sem jártak sikerrel. Ahogy az egyiknél betörték az ablaküveget, megszólalt a riasztó, a másik italboltnál megzavarták őket, ezért azokról a helyekről is elmenekültek. Utána a piachoz mentek. Amíg a férfi a kocsijával a parkolóban várakozott, a 17 és 15 éves lányok bemásztak a nagykapun és két standról pénzkazettát, készpénzt, két autó indítókulcsát, hat pár sportcipőt és 6 doboz parfümöt loptak el. A rendőrök a fiatalokat hamar elfogták és előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki.

 A Békéscsabai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a három fiatal ellen három rendbeli lopás vétség kísérlet és két rendbeli lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja folytatott nyomozást befejezte és a keletkezett iratokat 2014. május 30-án vádemelési javaslattal a Gyulai Járási Ügyészségnek küldte meg.


Kapcsolódó oldalak