Vádemelési javaslat kábítószer birtoklása miatt

2016. 08. 29., h - 08:06
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Jogtalanul vett birtokba egy nem használt hódmezővásárhelyi zártkerti szerszámos bódét egy 30 éves helybeli férfi, aki ott kenderpalántákat tartott. Ellene kábítószer birtoklása miatt vádemelést javasol a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság.

A kert tulajdonosa 2016. január 8-án tett bejelentést a rendőrségen, hogy ismeretlen tettes a bekerítetlen telkén levő fészert feltörte, majd egy másik lakattal lezárta. Azt levéve a tulajdonos ott kendernövényekre bukkant. A bejelentést követően a rendőrség a helyszínen 120 tő kannabiszt, továbbá kábítószergyanús száraznövényt és növényi magot foglalt le.

A nyomozás megállapította, hogy a bűncselekmény elkövetésével a hódmezővásárhelyi Gy. Bence gyanúsítható megalapozottan. A rendelkezésre álló adatok szerint a 30 éves férfi 2015. októbere és 2016. január 8-ika között, pontosabban meg nem határozható időpontban, jogtalanul használatba vette a szerszámos bódét, majd ott jelentős mennyiségben összesen 120 tő kannabiszt termesztett.

A férfi kihallgatásán elismerte a terhére rótt bűncselekmény elkövetését. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a nyomozást a napokban befejezte és jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer birtoklása miatt az illetékes ügyészségnek vádemelést javasol az előzetes letartóztatásban lévő gyanúsítottal szemben.


Kapcsolódó oldalak