Vádemelési javaslat nyírturai betörők ellen

2015. 06. 02., k - 06:50
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A frissen lezárt nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak főként hétvégi házakba törtek be.

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Kemecsei Rendőrőrse lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást S. György 47 éves és I. Sándor 36 éves nyírturai lakosok ellen. A frissen lezárt nyomozás adatai szerint a férfiak 2014. decemberében és azt megelőzően több nyírturai hétvégi házba betörtek, ahonnan különböző használati tárgyakat tulajdonítottak el. A rendőrök széleskörű adatgyűjtést végeztek, melynek eredményeképpen a feltételezett tetteseket 2015. február 19-én elfogták és gyanúsítottként kihallgatták. A nyomozók a két férfinál tartott házkutatás során az eltulajdonított tárgyak nagy részét megtalálták, lefoglalták és visszaadták a sértetteknek. A rendőrök a gyanúsítottakat bűnügyi őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat, melyet az ügyészség indítványára a bíróság elrendelt és a nyomozás teljes időtartama alatt fenntartott.

 

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Kemecsei Rendőrőrse a nyomozást befejezte és az ügyben keletkezett iratokat a napokban vádemelési javaslattal megküldte az illetékes ügyészségnek.

 


Kapcsolódó oldalak