Vádemelést javasolnak a gyöngyösi nyomozók

2018. 05. 20., v - 10:45
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanú szerint parkoló automatát tört fel a 25 éves helyi férfi.

A Gyöngyösi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya lopás bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt folytatott eljárást egy 25 éves helyi lakos ellen.

A nyomozás adatai alapján a férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2018. április 25. 16 óra és április 26. 7 óra 30 perc között felveszített egy gyöngyösi Kossuth Lajos úton található parkoló automatát és abból aprópénzt és annak adattárolóját tulajdonította el.

A rendőrök az eljárás során azonosították, majd elfogták a bűncselekmény elkövetésével összefüggésbe hozható Sz. Szilvesztert, akit gyanúsítottként hallgattak ki.

A nyomozók az eljárást befejezték és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal a napokban megküldték az illetékes ügyészségnek.

 


Hírfolyam

 

Őrizetbe vették a bántalmazót

A gyanú szerint egy 39 éves férfi megverte és bezárta egy lakásba a barátnőjét Debrecenben. A bűnügyi igazgatóság nyomozói gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették.

 

Közös ellenőrzés a BKK-val

A buszsávok szabályos használatát ellenőrizte 2025. április 29-én és 30-án a Budapesti Közlekedési Központtal kötött stratégiai partnerség keretében a Budapesti Rendőr-főkapitányság.