Vádemelést javasolnak a hevesi rendőrök
Több bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják azt a férfit, aki háromszor is visszament egy idős asszony házába Tarnabodon.

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, egy farkaslyuki férfi 2020. szeptember 15-én este megjelent egy tarnabodi asszony házában, ahonnan fagyasztott élelmiszert tulajdonított el. Másnap hajnalban újból bejutott az épületbe, fellökte az otthonában tartózkodó nőt, aki ennek következtében súlyosan megsérült, majd a fülbevalóját kitépve elmenekült.
A hívatlan látogató aznap reggel még egyszer visszament és eltulajdonított egy centrifugát is. Az idős nő ezután értesítette a rendőröket, akik néhány órával később, a település külterületén – helyi lakosok segítségével – elfogták a 21 éves elkövetőt.
A Hevesi Rendőrkapitányság munkatársai őrizetbe vették a férfit, akit rablás, magánlaksértés, súlyos testi sértés és kifosztás bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt hallgattak ki.
Az eljárás során a nyomozók lefoglalták az ellopott fülbevalót és centrifugát is, melyeket visszaadtak a tulajdonosának.
A nyomozó hatóság a jelenleg is letartóztatásban lévő gyanúsítottal szemben befejezte az ügyben szükséges eljárási cselekményeket, és a keletkezett iratokat a napokban továbbította az ügyészségnek.