Vásárolni vitte, majd meglopta idős áldozatát

2022. 09. 19., h - 07:50
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A budapesti rendőrök pár óra alatt elfogták a feltételezett tettest.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXII. Kerületi Rendőrkapitányságon lopás vétség gyanúja miatt indult eljárás ismeretlen tettes ellen, aki 2022. szeptember 13-án délután a Bartók Béla úton az egyik buszmegállóban leszólított egy 67 éves nőt. Felajánlotta neki, hogy autóval elviszi bevásárolni, és vissza is hozza ezer forintért. Az idős hölgy ezt elfogadta, elmentek egy bevásárlóközpontba, ahol a nő felvett egy nagyobb összeget is. Hazafelé menet a férfi megállt, először több pénzt kért a fuvarért, ezután kikapta nő pénztárcáját a kezéből, kivette a benne lévő pénzt, majd elhajtott.

A kerületi rendőrök a bejelentést követően azonosították a feltételezett elkövetőt. G. Richárdot néhány órán belül elfogták, majd lopás vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, őrizetbe vették.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Helikopter az M5-ös sztráda felett

Motoros rendőrök és szolgálati helikopter bevonásával folytatta a fokozott ellenőrzést a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság az M5-ös autópályán.

 

Lezárták: 13 balhé lett a vége

Jelenleg is letartóztatásban van az a 20 éves fiatal, akit a bajai rendőrök még májusban vettek őrizetbe tucatnyi lopás miatt. Most befejezték az ügy vizsgálatát, és vádemelést javasolnak a gyanúsított ellen.

 

Sikeres ellenőrzést tartottak a rendőrök

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság 2023. szeptember 28-án délelőtt az illegális migráció és az ahhoz kapcsolódó más jogellenes cselekmények felfedése érdekében nagyszabású összehangolt akciót hajtott végre.

 

Lopás miatt keressük

A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik annak a nőnek az azonosításában, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy egy szegedi üzletben napszemüveget lopott.