Vasat akartak lopni
Tetten érték a rendőrök azt a két férfit, akik fémhulladékot akartak lopni egy solymári raktárépületből.

A Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya – szabadlábon hagyásuk mellett – folytat eljárást lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt T. Fülöp 45 éves és F. Lajos 42 éves budapesti lakosok ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a két férfi 2013. június 25-én a délután folyamán Solymáron egy elhagyott raktárépületbe betört, ahonnan az összegyűjtött fémhulladékot megkísérelték eltulajdonítani. A helyszín közelében járőröző rendőrök azonban felfigyeltek a raktár előtt parkoló gépkocsira. Mivel tudomásuk volt arról, hogy az épületbe már több alkalommal is betörtek, a polgárőrökkel közösen bementek a raktárba.
A rendőrök a raktárban tettenérték a két gyanúsítottat, akik megpróbáltak elmenekülni, de elfogták, majd előállították őket a Budaörsi Rendőrkapitányságra. Gyanúsítotti kihallgatásuk során a bűncselekmény elkövetését elismerték.