Vascsővel támadtak
A gyanúsítottak az apjukat ért sérelmeket akarták megtorolni Esztergomban.
Vascsővel és fa husánggal érkezett egy testvérpár egy esztergomi szórakozóhelyhez 2014. március 9-én hajnalban. A 18 éves K. József és 17 éves öccse revánsot akart venni, a kocsmában szórakozók ugyanis pár órával korábban bántalmazták apjukat. A fiatalkorú az italozó előtt combon rúgott egy, az ajtó előtt álló nőt, majd a nála lévő vascsővel megütötte annak élettársát is. A testvérpár ezt követően hazament. Innen állították elő őket a rendőrök az Esztergomi Rendőrkapitányságra, ahol felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket. Tagadták a bűncselekmény elkövetését.
A testvérpár ellen folytatott büntetőeljárást az Esztergomi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya 2014. december 12-én befejezte, és vádemelési javaslattal küldte meg az Esztergomi Járási Ügyészségnek.