Vasvillát, vasvillát! – a rendőrök elfogták a támadót

2020. 08. 08., szo - 10:23
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Megromlott szomszédi viszonyát akarta vasvillával és kisbaltával rendezni az a 64 éves férfi, aki haragosa élettársára támadt.

Farmoson kerékpározott egy helyi nő 2020. július 31-én reggel, amikor a háta mögül lovaskocsi közeledtét hallotta. Hajtója azonban kikerülés helyett ráhúzta a szekeret a biciklizőre, elsodorta, a nő bedőlt az út menti bokrok közé. A bakról lemászva a férfi vasvillát ragadott, azzal közelített áldozata felé. „Megöllek!” – kiabálta, közben szúró mozdulatokkal tartotta sakkban. A sértett a hasán, a lábán, a kezén és a hátán kisebb sérüléseket szenvedett, de el tudta venni támadója fegyverét. A férfi ezután kisbaltájával indult felé, többször ütött, a nő kezével próbált hárítani, védekezése közben fején és a kezén sérült, ám ismét le tudta fegyverezni támadóját, aki bakra ült és elkocsizott a helyszínről.

A sértett könnyű sérülésekkel megúszta a támadást.

A 64 éves férfit a rendőrök aznap előállították, kihallgatták és őrizetbe vették. Nem tagadta a bűncselekmény elkövetését, indokként a nő élettársával régóta megromlott viszonyára hivatkozott, haragosának így akart visszavágni és fájdalmat okozni.

Az azóta letartóztatott férfi ellen súlyos testi sértés bűntette kísérletének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Nagykátai Rendőrkapitányság.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ha piros, akkor tilos!

Az egyenruhások folyamatosan ellenőrzéseket tartanak Veszprém vármegye útjain.

 

Körözött pótkocsi Nagylakon

Francia hatóságok által körözött vontatmányt foglaltak le Nagylak közúti határátkelőhelyen a magyar rendőrök.

 

Rablás Tiszaburán

Nem érdemes értékeket követelve mást veréssel fenyegetni. A törvény szigorúan bünteti a rablás elkövetőit.