Vége a bujkálásnak
A hajdúhadházi rendőrök a Borsod vármegyei kollégáikkal közösen fogtak el egy fiatal nőt. Súlyos bűncselekmények miatt három elfogatóparancs volt ellene érvényben.
A hajdúhadházi rendőrök egy 20 éves vámospércsi nő után nyomoztak, akit fiatal kora ellenére súlyos bűncselekmények miatt keresett több hatóság is. Három körözése volt, személyi szabadság megsértése, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak, valamint fogolyszökés miatt.
Igyekezett eltűnni a rendőrség látóköréből, de a hajdúhadházi rendőrök kiderítették, hogy Miskolcon bujkál az egyik ismerősénél. Felvették a kapcsolatot a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztályával és július 31-én közösen csaptak le a fiatal nőre.
Az akció sikeres volt, elfogták, majd Budapestre szállították a javítóintézetbe.