Vége a portyázásnak – lefolytatták a sorozatbetörő ellen az eljárást a budapesti rendőrök

2022. 06. 17., p - 08:10
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A terézvárosi rendőrök befejezték a nyomozást, amelyben egy férfit negyvenegy-rendbeli lopással gyanúsítanak.

A VI. Kerületi Rendőrkapitányság munkatársai még 2021 szeptemberében kezdtek el nyomozni, amikor valaki egy Teréz körúton lévő lakásba betört, majd onnan pénzt és ezüst étkészletet lopott el. Az ismeretlen elkövető több mint egymilliós kárt okozott a sértettnek.

Később a hatóság tudomására jutott, hogy 2021. október 21-én 18 és 19 óra között egy XI. kerületi lakásba is betörtek, ahonnan egymillió forintot, valamint ezüst- és aranyékszereket loptak el.

 A fővárosi rendőrök feltételezett elkövetőként egy 33 éves férfit azonosítottak, akit a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály közreműködésével 2021. október 21-én 19 órakor fogtak el az újbudai Magyar Tudósok körútja és a Hevesy György utca kereszteződésében, az autójában.

Előállítása után kétrendbeli lopás bűntett elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, melyet a bíróság elrendelt.

Az eljárás során kiderült, hogy V. Márk 2021 szeptemberében és októberében a főváros különböző kerületeiben 19 lakásba és üzletbe tört be, ahonnan összesen közel húszmillió forintnyi pénzt és értéktárgyat tulajdonított el.

A VI. kerületi nyomozók az eljárás során a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az ügy iratait átadták az Ügyészség részére, melyben V. Márkot harmincnégy-rendbeli lopás bűntett, hatrendbeli lopás vétség és egyrendbeli lopás vétség kísérlet elkövetésével gyanúsítják.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.