Véget ért a sorozat

2025. 12. 02., k - 16:03
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szegedi rendőrök elfogták azt a 35 éves férfit, aki egy hónap leforgása alatt hat autót tört fel.

Egy gépkocsi feltöréséről érkezett bejelentés a rendőrségre november 24-én. Az elkövető az autó bal hátsó üvegét törte be, majd a jobb első ülés kárpitját és szivacsát is eltávolította és magával vitte.

A helyszíni szemlét követően a rendőrök gyors adatgyűjtésbe és tanúkutatásba kezdtek, amelynek eredményeként néhány nap alatt azonosították az elkövetőt, a hódmezővásárhelyi férfit tegnap délután fogták el. Kiderült, hogy a tolvaj október végén kezdte ámokfutását. Az elmúlt egy hónapban összesen hat gépkocsit tört fel, ahonnan többek között üléseket, üléshuzatot, kezelőpanelt és navigációs egységet tulajdonított el.

A férfi ellen lopás bűntette miatt indult eljárás a Szegedi Rendőrkapitányságon.


Kapcsolódó oldalak