Végét vették

2022. 12. 08., cs - 10:21
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A váci rendőrök három férfit számoltattak el, akik kocsik akkumulátorait lopkodták a környéken. Egyiküket a bíróság letartóztatta.

Járőrök igazoltattak egy személyautóval közlekedő triót 2022. november 29-én reggel. A jármű csomagterében két akkumulátort találtak, amik származásáról a kocsiban utazók elfogadható magyarázattal nem tudtak szolgálni.

Kikérdezésük folyamatban volt, amikor érkezett az információ, egy 57 éves váci férfi teherautójából két akkumulátort ismeretlen ellopott. A rendőrök a 19 éves L. Máriót, és társait a 32 éves R. Richárdot és a 23 éves O. Róbertet előállították, az aksikat lefoglalták. A három férfit gyanúsítottként hallgatták ki, ketten beismertek, O. Róbert azonban a gyanúsítás ellen panasszal élt és mindent tagadott.

A nyomozók összefésülték és kiértékelték a Vác és vonzáskörnyezetében elkövetett hasonló jellegű bűncselekményeket, kiderült, L. Márió számlájára további gépkocsi feltöréseket, lopásokat lehet írni összesen hatot, amivel százezres nagyságrendű károkat okozott a sértetteknek.

A Váci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály az azóta letartóztatásban lévő L. Márió ellen több rendbeli lopás bűntette és több rendbeli lopás vétsége, míg szabadlábon védekező társai ellen lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Családi biznisz

Bűnszövetségben árulta a kristályt apa és fia. A hónapok óta tartó nyomozás eredményeként a korábban már letartóztatott apa mellett most a fiát és a bűnbanda harmadik tagját is őrizetbe vették a rendőrök.

 

Alvilági módszerekkel fenyegetőztek

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Bűnszervezetek Elleni Osztálya öt férfival szemben indított eljárást önbíráskodás bűntett miatt. Közülük ketten letartóztatásban vannak.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.