Veréssel végződött az elszámolási vita

2020. 10. 31., szo - 17:50
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a férfit.

A Kaposvári Rendőrkapitányság önbíráskodás miatt folytat büntetőeljárást egy 42 éves iregszemcsei lakossal szemben. A gyanú szerint a férfi 2020. október 30-án 16 óra körül Ságváron bement a sértett lakásába, ahol számon kérte tartozása miatt. A szóváltás verekedésbe torkollott, az elkövető ököllel több alkalommal is megütötte adósát, aki a bántalmazás következtében 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett.

A körzeti megbízottak a feltételezett elkövetőt Iregszemcsén elfogták és előállították a Kaposvári Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók önbíráskodás bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi a vallomása során beismerte tettét.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Négy napon belül rendőrkézen

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.

 

Zsákmányát hátrahagyva menekült

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.