Vérét adta a bűncselekményhez

2022. 06. 27., h - 11:28
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök 30 percen belül elfogták azt a tettest, aki egy tatabányai üzletből akart lopni. A 34 éves gyanúsított a kirakat betörése során, magán is sebet ejtett. A nyomozók őt gyanúsítottként kihallgatták.

A rendőrségre június 27-én 1 óra 18 perckor érkezett bejelentés, hogy az egyik tatabányai üzlet kirakatát egy kővel bedobták. A rendőrök perceken belül a helyszínre értek, és adatgyűjtés során megállapították a tettes személyleírását. Vérnyomok is voltak a földön, amit feltehetően az elkövető hagyott hátra. A rendőrök, szolgálati kutyával megkezdték a terület átvizsgálást. Egy épület takarásában meglátták azt a férfit, akinek ruházata egyezett a korábban elmondottakkal. Továbbá rajta a vérző sérülés is látható volt. A héregi lakost elfogták, aki beismerte a bűncselekményt. Ellátása miatt kórházba vitték, majd a Tatabányai Rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták. Ellene lopás vétség kísérlet miatt indult büntetőeljárás. A gyanúsított elmondta, hogy szeszes italt akart szerezni.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.