Veszélyeztették a forgalmat
A budapesti rendőrök elfogták azt a két férfit, akik Erzsébetvárosban a forgalmas főúton megzavarták a közlekedést.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2017. április 2-án 8 óra 50 perc körül a Budapest VII., Dózsa György úton két férfi bódult állapotban többször beszaladt az autósok közé, majd az úttesten fekve akadályt képeztek, veszélyeztetve ezzel a közlekedőket.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. kerületi Rendőrkapitányság járőrei a helyszínen elfogták a 22 éves budapesti D. V. Valentint és a 29 éves felsőgödi B. Csabát, akiket előállítottak a kerületi rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket. Az eljárás során szabadlábon védekezhetnek.
Velük szemben az eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény bűntett és kábítószer birtoklás vétsége miatt folytatja.