Virág és kerti dísztárgylopások Békéscsabán

2014. 07. 03., cs - 13:35
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök elfogták a feltételezett elkövetőket, lefoglalták az ellopott virágokat, kerti dísztárgyakat és visszaadták a tulajdonosaiknak.

A Békéscsabai Rendőrkapitányságra több hasonló bejelentés is érkezett 2014 tavaszán arról, hogy ismeretlen tettesek családi házak bekerített udvaraiból, előkertjeiből, ablakpárkányairól virágládákat, dísznövényeket, kerti virágokat, virágcserepeket, kerti szökőkutat és kerti szobrokat loptak el. Előfordult olyan eset is, hogy óvodából tűntek el nagyobb méretű dísznövények, másik két alkalommal pedig egy vendéglő elől tujákat, virágtartó dézsákat, muskátlikat vittek el.

 

A békéscsabai rendőrök keresték az ismeretlen tetteseket, adatokat gyűjtöttek, tanúkat hallgattak ki. Összesen 13 lopás miatt indult ügyben nyomoztak és a beszerzett adatok alapján feltételezték, hogy az elkövetők azonos személyek lehetnek. Az eljárás során két helyi férfira terelődött a gyanú, akiket 2014. június 16-án fogtak el és vettek őrizetbe. A 20 éves fiatalok elmondták, hogy ők lopták el a felsorolt tárgyakat, növényeket és azt is, hogy kinek értékesítették. Legtöbbször az egyikőjük figyelt, amíg a másik bemászott a kiszemelt ingatlan kerítésén és elhozta az udvarokról a virágokat. Utána együtt adták el és osztoztak a pénzen. A nyomozók lefoglalták az összes virágot és kerti dísztárgyat, amelyeket a mai napon visszaadtak a sértetteknek. A Békéscsabai Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya Sz. Csaba és M. Sándor ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást.


Kapcsolódó oldalak