Virágboltból loptak
A váci rendőrök 10 percen belül elfogták azt a három nőt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy egy váci virágboltból – az eladó figyelmének elterelését követően - készpénzt tulajdonítottak el.
A Váci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást indított lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt Sz. Angéla 37 éves csörögi, valamint K. Ferencné 42 éves és R. Katalin 54 éves váci lakosok ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a három nő 2014. december 15-én 10 óra 30 perc körüli időben egy váci virágboltban elterelte az eladó figyelmét, majd ezt kihasználva a sértett pénztárcájából készpénzt tulajdonított el. A bűncselekmény elkövetését az eladó észlelte és megpróbálta visszatartani a gyanúsítottakat. A három nőnek azonban sikerült kijutnia az üzletből és gépkocsival távoztak a helyszínről.
A bejelentést követő néhány percen belül az Acsai Rendőrőrs járőre az egyik váci utcában – a beszerzett adatok eredményeként – felismerte a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személyeket, valamint az általuk használt személygépkocsit. Sz. Angélát és társait intézkedés alá vonta, majd a helyszínre érkező váci rendőrök elfogták és előállították őket. A nyomozók mindhárom nőt gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetve vették.
A gyanúsítottak ellen a további eljárást – őrizetbe vételük mellett – a Váci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.