Visszaélt a menekült helyzetével

2022. 03. 18., p - 09:55
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Egy általa átmenetileg befogadott nő sérelmére elkövetett szeméremsértéssel gyanúsít egy férfit a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Az egyik civil segélyszervezeten keresztül ajánlott szállást néhány napra egy Ukrajnából a Keleti pályaudvarra érkező nőnek egy férfi 2022. március 16-án. A segélyszervezet munkatársa azonban még az éjjel másik szálláshelyre vitte a menekültet, miután az asszony üzenetet írt neki, hogy a házigazda zaklatta: meztelenre vetkőzött mellette és önkielégítést végzett. A rendőrséget másnap délelőtt értesítették. A Budapesti Rendőr-főkapitányság haladéktalanul intézkedett, és a szükséges nyomozási cselekményeket követően XXII. kerületi lakásán elfogták a feltételezett elkövetőt. A 40 éves férfit a fővárosi nyomozók március 17-én szeméremsértés vétség megalapozott gyanújával hallgatták ki, majd őrizetbe vették. A gyanúsított nem tett vallomást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Egy igazoltatás – három bűncselekmény

A mosonmagyaróvári nyomozók befejezték a jánossomorjai férfi ellen indított büntetőeljárás vizsgálatát, aki kábítószer fogyasztását követően, bódult állapotban és eltiltás hatálya alatt vezette gépjárművét.

 

Újabb csalók rendőrkézen

A vármegyei nyomozók azonosítottak hat elkövetőt, akik több millió forintot csaltak ki egy családtól.

 

Viccnek szánta

Egy nap alatt azonosították a nagykátai rendőrök a fenyegetőző 13 éves fiút.

 

Életet mentettek a készenléti rendőrök

A Készenléti Rendőrség Regionális Bevetési Igazgatóság Nagykanizsai Osztályának munkatársai találták meg, azt a 39 éves férfit, aki öngyilkossági szándékkal fagyállót ivott.

 

Rabló a piaci tömegben

Egy idős asszonyra támadt egy 26 éves férfi Kecskeméten: leszakította róla a táskáját és ellökte, majd zsákmányával a piacra menekült. A gyors rendőri intézkedésnek köszönhetően a rablót és társait egy órán belül elfogták.