Visszakerült a tulajdonoshoz a lopott autó

2022. 05. 19., cs - 16:33
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két férfit őrizetbe vettek a gyöngyösi rendőrök.

Egy 22 éves és egy 26 éves férfi 2022. május 14-én 7 óra körül a kerítésen bemászott egy gyöngyösi lakóház udvarára. Ezt követően a nyitott garázsban egy bukósisakot és némi alkoholt vettek magukhoz, majd meglátták az indítókulcsot az ott lévő autóban, és a kaput kinyitva azzal elhajtottak. Az útjuk Budapestig vezetett, ahol ott egy külföldi állampolgárnak eladták a járművet, melyet később a rendőrök megtaláltak, lefoglaltak, és vissza is adtak a sértettnek.

A Gyöngyösi Rendőrkapitányság Felderítő Alosztályának munkatársai 2022. május 17-én délelőtt, míg a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztályának munkatársai 2022. május 18-án délután elfogták a bűncselekmény feltételezett elkövetőit.

A helyi lakosokat lopás miatt kihallgatták, melyen beismerő vallomást tettek, továbbá a nyomozó hatóság mindkettőjüket őrizetbe vette és előterjesztést tett a letartóztatásuk indítványozására. Kiderült, hogy az idősebb gyanúsított, aki a személygépkocsival közlekedett, járművezetéstől eltiltás hatálya alatt állt, ezért emiatt is büntetőeljárás indult ellene.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Az éberség eredménye

A bátonyterenyei rendőrök a bejelentést követő 40 percen belül elfogták azt a 31 éves egri férfit, aki betört egy salgótarjáni ingatlan pincéjébe.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.

 

Csalások és csalódások

Az utóbbi napokban több Győr-Moson-Sopron megyei sértett az online térben történő vásárlásaik során vált csalók áldozataivá. Az eseteket a rendőrség büntetőeljárása során a Mátrix Projekt keretében vizsgálja.