Visszatért a bőröndös tolvaj

2022. 08. 21., v - 06:30
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Egy héten belül második alkalommal tört be ugyanabba a kispesti ingatlanba egy férfi; a budapesti rendőrök őrizetbe vették.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, egy XIX. kerületi lakatlan ingatlanba lopási szándákkal tért be egy férfi 2022. augusztus 10-én délután. A bőröndbe pakolt zsákmányokkal nem jutott messzire, a szomszédok a rendőrök kiérkezéséig feltartották. A férfit kihallgatását követően a rendőrök őrizetbe vették, azonban azóta szabadlábra került.​

Egy hét sem telt el, 2022. augusztus 17-én éjszaka a feltételezett elkövető visszatért a korábbi bűncselekmény helyszínére, ahova ezúttal a kerítést átmászva jutott be. Az ingatlanból ismét festményeket és régiségeket pakolt a nála lévő táskákba, majd a házat elhagyta. Cselekményét tovább folytatta, és betért egy másik családi ház udvarára is. Ez alkalommal nem járt sikerrel; a rendőrök elfogták és a XIX. Kerületi Rendőrkapitányságra állították elő.

Az 59 éves T. István a rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki lopás bűntett, valamint magánlaksértés vétség megalapozott gyanúja miatt. A kispesti nyomozók a férfit őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. ​


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Beismerte tettét

A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki több mindszenti lakóházba is betört.

 

Befejezett nyomozás

Pusztán a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia Balmazújvárosnál. A rendőrök lezárták a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Őrizetben a bolti tolvaj

Válogatás nélkül lopott el különféle árucikkeket üzletekből az a salgótarjáni nő, akit a rendőrök őrizetbe vettek.

 

Ki látta?

Egy Bonyhádon történt gyalogosgázolás szemtanúit keressük.

 

Lopott

Segítsen a dunakeszi rendőröknek megtalálni a férfit!