Visszatértek befejezni a gépkocsilopást- videóval
A két gyanúsított megkísérelt ellopni egy autót, amikor nem sikerült, segítséget kértek harmadik társuktól.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztálya nyomozást folytat D. Zoltán 37 éves és D. Ferenc 45 éves dunavarsányi, valamint M. Lajos Tamás 28 éves budapesti lakosokkal szemben lopás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a rendőrök 2015. március 30-án 22 óra körüli időben a Budapest IX., Üllői úton felfigyeltek D. Ferenc és M. Lajos Tamás gépkocsijára. A gyanúsan viselkedő férfiak leparkoltak az egyik Ferenc körúti társasház előtt, majd a 28 éves férfi gyalog elsétált a Bakáts térre és egy ott parkoló tehergépkocsi jobb első ajtajánál feltűnően sokáig tevékenykedett. Ezt követően visszament a társához és együtt elmentek Dunavarsányba D. Ferenc testvéréhez, ahol a gyanú szerint a teherautóból előzetesen eltávolított zárszerkezet segítségével álkulcsot készítettek. Kis idő múlva mindhárom férfi visszaült a gépkocsiba és visszatértek a Bakáts téren parkoló kocsihoz. D. Zoltán éppen megpróbálta beindítani az autót, amikor a nyomozók tetten érték. Két társát a helyszín közelében menekülés közben elfogták és őrizetbe vették a rendőrök.
A három férfival szemben a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztálya folytatja le, egyúttal előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.