Visszavitte cserére a lopott holmit

2023. 03. 17., p - 12:53
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Leleplezte magát a csecsemőjével lopni járó bogácsi anyuka.

Üzletszerűen elkövetett lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság egy 22 éves bogácsi nővel szemben.

A fiatal édesanya 2022 augusztusában rendszeresen visszajárt egy bogácsi üzletbe, ahonnan ruhaneműket, illatszereket, élelmiszereket lopott el. A bűncselekménnyel okozott kár meghaladta a 150.000 forintot.

A 22 éves nő csaknem minden alkalommal néhány hónapos gyermekét a kezében tartva lopott, ami kezdetben nem tűnt fel a bolti eladóknak. A nő azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy olyan korábban eltulajdonított ruhaneműket próbált becserélni az üzletben, amiről az alkalmazottak úgy tudták, hogy azokat még nem is adták el.

Az elkövető, kihallgatása során tettére nem tudott magyarázatot adni, elmondása szerint jól kereső férje mellett nem volt rászorulva arra, hogy lopjon.

A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság az ügyben szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.