Vitt, amit bírt

2023. 01. 04., sze - 09:46
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság őrizetbe vette azt a 30 éves helyi lakost, aki az év végét és az újév elejét is bűncselekmények elkövetésével töltötte.

A rendőrségre 2022. december 3-án tett bejelentést egy salgótarjáni férfi, miszerint a városközponti társasház első emeletén lévő lakásába testvérét éjszakára beengedte, azonban reggel hazaérve tapasztalta, hogy az este folyamán hozzátartozója különböző értékekkel együtt távozott. A 30 éves elkövető ágyneműhuzatokból kötélzetet készített, amelyet az erkélyhez felerősített és a bejelentő gamer asztali számítógépét és LCD televízióját annak segítségével leengedte, majd ő is lemászott és ismeretlen helyre távozott. A lopással a férfi testvérének közel 500.000 forint kárt okozott.

Ezt követően a salgótarjáni lakos az újév első napjának hajnalán a fotocellás üvegajtót betörve és szétfeszítve bejutott egy városközponti bevásárlóüzlet vevőterébe és szeszes italt, valamint édességet tulajdonított el. A lopással a férfi több mint 30.000 forint, míg a rongálással 500.000 forint kárt okozott.

A férfi 2023. január 2-án éjszaka szintén ennek az üzletláncnak a Zagyvapálfalva városrészen található üzletébe ment be ugyanazzal az erőszakos módszerrel. Egy szemetes kukával a bejárati fotocellás üvegajtókat bezúzta, és a vevőtérből szintén alkohol tartalmú italokat és édességet tulajdonított el. A lopással a férfi ez alkalommal több, mint 60.000 forint, míg a rongálással 500.000 forint kárt okozott.

A hatóság tagjai a férfit elfogták és kétrendbeli lopás bűntett és egyrendbeli lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták. A salgótarjáni lakos a bűncselekmények elkövetését elismerte, őt a hatóság tagjai őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására az ügyészségen.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.