Vitte az autót
A rendőrök őrizetbe vették a gyöngyösoroszi férfit.

A Gyöngyösi Rendőrkapitányság jármű önkényes elvétele bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást egy 32 éves férfi ellen, aki 2018. július 31-én 19 óra és 2018. augusztus 1-jén 5 óra között Gyöngyösorosziban, a Kossuth Lajos utcából eltulajdonított egy ott leparkolt személyautót.
A rendőrök adatgyűjtést követően néhány órán belül az egyik szomszédos településen elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsíható férfit, akit előállítottak a rendőrkapitányságra és őrizetbe vétele mellett kihallgattak. Továbbá megtalálták a keresett járművet is, melyről kiderült, hogy tulajdonosa a parkolást követően benne felejtette az indítókulcsát ezért tudták azt eltulajdonítani.
A hasonló jellegű bűncselekmények elkerülése érdekében kérjük, hogy minden esetben lezárt gépjárművel parkoljanak és abban látható helyen soha ne hagyjanak értékeket!