Vitte volna a rendszámot
Egyedi azonosító jel meghamisítása miatt nyomoznak a barcsi rendőrök.

Az ügy adatai szerint 2020. január 27-én Barcson elszámolási vita alakult ki K. László és volt élettársa között. A helyi férfi a veszekedés lezárásaként letépte a sértett által használt személygépkocsi mindkét rendszámtábláját, majd távozni akart a helyszínről.
A 35 éves férfit elfogták és előállították a Barcsi Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók egyedi azonosító jel meghamisítása bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. K. László a vallomása során beismerte tettét és elmondta, hogy mérgében vette le a hatósági jelzéseket, hogy a nő ne használhassa az őáltala vásárolt gépkocsit.