Zsákokban hordták a zsákmányt
A ceglédi rendőrök lebuktatták a sorozatbetörőt.
Egy helyi polgár tett bejelentést a rendőrségen, mivel november 2-án dél körül három embert látott kimászni a szomszédos, lakatlan ingatlan kerítésén. A környéken lévő kamerák felvételeinek gyors elemzése után a rendőrök azonosították a 34 éves L. Norbertet, akit már ismertek hasonló bűncselekmények miatt. Még aznap, pár óra elteltével a járőrök rátaláltak a férfira, amint a környék egyik utcájában, a járdán tekert a zsákokkal megpakolt kerékpárjával, két kiskorú rokonával együtt.
A vasparipákon lévő csomagokból előkerült a nem sokkal korábban meglovasított ívhegesztőtrafó és más lopott holmi is. L. Norbert egyik fiatalkorú rokona elmondta a rendőröknek a helyszínen, hogy nem ez volt az első lopásuk együtt.
Az előállítást követő kutatásokon további lopásokból származó zsákmány került elő: kábelek, akkumulátorok, hosszabbítók, réz, szerszámok és élelmiszerek.
A Ceglédi Rendőrkapitányság lopás miatt folytatja az eljárást az azóta letartóztatott L. Norbert ellen, és vizsgálja kiskorú veszélyeztetésének gyanúját is.
