Zsarolók őrizetben

2016. 08. 14., v - 09:57
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Zsarolás és kényszerítés bűntettének megalapozott gyanúja miatt vettek őrizetbe a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság nyomozói két helybeli férfit.

A gyanú szerint 2016. augusztus 9-én 19 óra 30 perc körül ​öt férfi megjelent a sértett munkahelyén, ahol életveszélyesen megfenyegették és arra kényszerítették, hogy valótlan információkat mondjon videó felvételre.

Másnap M. Attila​ három bűntársával ismét megkereste a sértettet. M. Attila A. Arnold közreműködésével elvette a sértett telefonját és azzal zsarolta meg, hogy azt összetöri​ és a sértettet is bántalmazza​, ha nem kap 50.000 forintot. A sértett a fenyegetés hatására 20.000 forint készpénzt és egy karórát adott át a gyanúsítottnak.

​A sértett 2016. augusztus 11-én tett bejelentést a rendőrségen. ​A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság nyomozói a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Osztály közreműködésével elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki M. Attilát és A. Arnoldot.​ M. Attilát akkor fogták el a rendőrök, amikor arra várt, hogy a sértett további zsarolási pénzt adjon át neki. 

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság M. Attilát és A. Arnoldot őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatásukat. Két bűntársuk szabadlábon védekezik, míg​ ​a bűncselekmény ötödik részvevőjét még keresik a rendőrök. 

A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség indítványára a nyomozási bíró 2016. augusztus 12-én elrendelte mindkét gyanúsított előzetes letartóztatását.


Kapcsolódó oldalak